1.rész (Cselszövések árnyékában.)

Sziasztok ,nem tudom mit is mesélhetnék  magamról.

A kinézetem nem nagyon tér el a többi 15 éves lányétól, de a családom közel se tekinthető átlagos bandának,hogy miért? Arra hamarosan fény derül.

De előbb beszéljünk még rólam,hiszen én írok most és nem pedig ők. Szeretek magamról  mesélni,mert ritka az a pillanat mikor valaki engem kérdez az pedig még ritkább,hogy rólam kérdeznek.
Vörös sőt inkább már narancssárgának tűnő hajam eléggé kiemel a tömegből,világító zöld szemem se éppen mondható mindennapinak. Kissé sápadt bőrömmel ellentétben ezeket szeretem.
5 éves korom óta járok karatézni egy elég elit helyre mert ott mindig egyesével folyt a tanítás. Mindegyikünkre 1-1 órát szánt,szóval eléggé különleges egy edzés volt. Kezdetben nem szerettem, akkor nagyon rossz ötletnek tartottam, de így 15 éves fejjel hálás vagyok. Hálás azért mert nem engedték abba hagyni, ennek köszönhetően az önbizalmam sincs a béka feneke alatt. Nem mellesleg pedig olyan hajlékony vagyok mint egy kígyó, de ez lehet a több éves táncnak és persze a géneknek köszönhető. Az eszemmel sincs különösebb gond, nem vagyok kitűnő és stréber se, de megállom a helyem a suliba és remélem a következő iskolában se lesz ez másképpen.
Beszélni is szeretnék de nincs kivel, igazából állandóan költöztünk. Ennek  következménye pedig az,hogy mire találtam volna barátokat el kellett mennünk,és én naiv még el is hittem,hogy azért mert apu új munkát kapott egy tehetősebb cégnél vagy mert anyut áthelyezték egy másik klinikára.

De egy barátom azért maradt,Jeremy. Ő velünk együtt él mivel a szüleit megölték,a mai napig nem tudjuk kitette de bosszút esküdött és kicsit félelmetes mikor arról beszél,hogy ő is megfogja büntetni a gyilkosokat. Szemeit előre mereszti és kezei remegnek annyira ökölbe szorítja ,szeméből majdnem könny csordul ki de mindig visszarántja magát a valóságba.
Mindig eljátszom,hogy nem veszem észre haragja mögött a könnyeit,eléggé tüzes srác de tökéletes a mosolya és barna fürtjeit állandóan húzogatom amiért sokszor le is szid,de ilyen egy tökéletes barátság,nem de? Ó a legfontosabb majdnem kimaradt...  A nevem Amanda de a barátaimnak (van több barátom is?Vagy csak érdekből vannak velem?) nekik csak Amy vagyok. És a szüleim bérgyilkosok.

Milyen érdekes,hogy nem ezzel kezdtem,nem igaz? Bérgyilkosok.

Apám nem egy szuper okos befektető és anyám se agysebész,csak nekik sokkal könnyebb volt éveken át hazudni nekem és így a fedő sztorijuk  is könnyű volt. "-Üzleti útra megyünk kicsim." "-anyának kell az a sok fehér kesztyű!", "El kell költöznünk mert máshol akadt dolgunk,hidd el ott többet keresünk majd mert sok lesz a munka." És  az a rengeteg aktatáska a sok méreg és injekciós tű mind azért van itthon,hogy valaki halálát okozzák.

Ha bele gondolok libabőrös leszek. Hogy mióta tudom ezt és miért nem teszek ellene? Körülbelül fél éve szembesültem először a szüleim "foglalkozásával" és azzal,hogy miért kell állandóan menekülnünk. Nem tehetek semmit ellenük, mégse jelenthetem fel a saját szüleimet?!
Akármit is tettek akkor is az Ő húsuk és vérük vagyok. Beszélni pedig nem beszélhetek velük ugyanis ők nem tudják,hogy számomra már nem titok az ők piszkos és undorító munkájuk.

Hogyan lepleződtek le? Azt majd később olvashatjátok.